Gondolatok egy női fejből

Gondolatok egy női fejből

Berlin vegán szemmel

2018. október 26. - Perger Viktória

Ez a rövid összefoglaló arról szól, hogy mi vár Rád vegánként, ha Berlinbe utazol. Ötnapos kiruccanásunk alatt nem ettünk étteremben, így inkább a boltok és pékségek felhozatala került a szemem elé. De amúgy igen sok vegán étterem akad Berlinben, ha egyszer még arra járok, biztosan ki fogok próbálni egy-kettőt.

Főpályaudvar
Egy-két étkezést kivéve mindig a főpályaudvaron ettünk. Akik ismerik a budapesti Nyugati pályaudvart közelebbről, azok biztosan furcsállják ezt. De ez az 5 emeletes, pékségekkel, kávézókkal és éttermekkel teli pályaudvar azért egészen más, mint az itthoni, amit én, ha tudok, el is kerülök.

Jó volt látni, hogy minden boltban vannak vegán opciók, amiket a legtöbb helyen gondosan fel is címkéznek. A Rewe nevű nem túl nagy üzletben találtunk többek közt salikat, joghurtokat, kekszeket, kisütnivalókat, szójafelvágottakat és szendvicskrémeket is.
img_2947_1.jpg

A pékségekben, ahol jártunk átlagosan 3-5 vegán szendvics volt, valamint joghurt müzlivel, zabkása és növényi tej. Sokszor reggelire menet közben bedobtunk egy-egy joghurtot és már indulhatott is a városnézés. :)
img_2965.JPG

img_2883_1.jpg

Ebben a városban simán meg tudtuk azt csinálni, hogy napközben vettünk egy-egy szendvicset egy nagy adag salival és egy padon megettük. Itthon azért sajnos nem sűrűn botlok ilyen boltba vagy pékségbe, ahol előre elkészített vegán szendvicsek "várják", hogy megegyem őket. Én nagyon örülnék, ha ez változna a jövőben.
img_2933.jpg

Mall of Berlin
Egy esős délutánon úgy alakult, hogy a Mall of Berlin-ben ettünk, ahol többnyire olyan helyekkel találkoztunk, melyekben vannak vegán opciók is. Kicsit naivan azt hittem, hogy lesz vagy két vegán kajálda, de ki kellett ábránduljak.
A Boussi Falafel névre hallgató hely állt a legközelebb az elvárásainkhoz, mivel itt minden kaja vegetáriánus és minden kérhető vegánként is. Itt viszont csak készpénzzel lehet fizetni, így ezt sajnos el kellett engednünk.
img_2998_1.jpg

Végül az Immer Grün nevű hely két vegán wrap-jét választottuk egy salival, de nem ajánlanám senkinek. Íztelen és kicsi, nem elégítette ki a hozzá fűzött elvárásokat.
img_3003.jpg
Összességében nagyon pozitív élmény volt, hogy bárhova mentünk, találtunk vegán opciót és bárkit is kérdeztünk az összetevőkkel kapcsolatban, volt fogalma arról, hogy mit is takar a vegán étrend. A vegánoknak csak ajánlani tudom ezt a várost. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://viktoriaperger.blog.hu/api/trackback/id/tr4514321709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2018.10.26. 18:03:18

Szerintem Berlinben legnagyobb a vegán éttermek aránya az európai fővárosok közül. Persze Berlinben minden gyorsan terjed, ami divatos és nincs köze a német hagyományokhoz :)

Perger Viktória · http://viktoriaperger.blog.hu/ 2018.10.27. 10:45:26

@Étteremkritikus: Hát igen, ott rengeteg vegán van. Meg hát "trendi", az is biztos... :)

Stenonis 2018.10.28. 08:14:16

Téged átvertek.
A joghurt tejből készül.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2018.11.01. 16:51:27

@Viktória Perger: Mikor tiltják már be végre, hogy a tejmentes ételeket tejnek, tejszínnek, joghurtnak vagy sajtnak nevezzék? Elvileg volt francia példára egy ilyen EU-s és magyar törvényjavaslat is.

Perger Viktória · http://viktoriaperger.blog.hu/ 2018.11.08. 16:52:13

@Étteremkritikus: nekem mindegy hogy nevezik, csak az nem, hogy mi van benne...!

gybala · http://www.balazsutazik.hu 2018.12.06. 21:25:10

Hasonló témában írtam én is, bár inkább a zöld Berlinre koncentráltam, mint szigorúan a vegán dolgokra: balazsutazik.blog.hu/2016/09/08/ezek_a_legjobb_zold_helyek_berlinben
süti beállítások módosítása