Gondolatok egy női fejből

Élet egy villanyautóval

avagy tapasztalataim egy elektromos járgányról

2018. május 04. - Viktória Perger

Kicsit eltérek a tőlem már megszokott mozgás-életmód-párkapcsolat témáktól és most egy számomra is új világba szeretnék egy rövid betekintést adni. Nem célom senkit meggyőzni, a benzines autók ellen kampányolni, vagy technikai információkat nyújtani, csupán egy-két tapasztalatot szeretnék megosztani.
Pont egy éve váltottunk elektromos autóra, vállalva ennek minden előnyét és hátrányát...

Életforma
Mielőtt megvettük 'Nyomit' (becenév...) nagyon sokat informálódtunk. Azzal, hogy az ember vesz egy ilyen autót, nemcsak egy használati tárgyat, de egy életformát is vásárol. Innentől megváltoznak az autózási, "tankolási" szokásai és sok embernek szélesedik az érdeklődési köre is. Nem egy embert láttam eddig, aki nyakig belevetette magát ebbe a világba, amikor eldöntötte, hogy villanyautót vesz. Napi szinten erről olvas, szerzett új barátokat és tulajdonképpen egy új hobbit is. Ez a rajongás persze inkább a férfiakra jellemző... :)

Közösség
Óriási pozitívum szerintem a magyar piacon, hogy egy nagyon komplett kis elektromos autó közösség alakult ki az elmúlt években, melynek bárki tagja lehet, akit érdekel ez a világ. A közösségben számtalan információ rendelkezésünkre áll. Legyen az az autóvásárlással kapcsolatban, egy új töltési lehetőség az országban, egy már meglévő töltő meghibásodása, egy érdekes hír a témában, egy jó tanács, egy tesztvideó vagy egy elektromos autótalálkozó, itt mindent megtalálunk, egy helyen.
https://villanyautosok.hu/

Drága
Attól függ, hogy mekkora és milyen teljesítményű autót keresünk. Igen, vannak persze márkák, amik ugyanúgy, mint a benzines verzióban is, drágák, de megfizethetőbbek is akadnak. Például, ha csak a városban fogunk vele közlekedni, akkor akár 2 millióból is kihozhatjuk a környezettudatos kisebb méretű autónkat. Itt azért szeretném megjegyezni, hogy a magyarországi árak több százezerrel, néha akár 1 millióval is magasabbak, mint például a francia árak. Ha tehetjük, elektromos autó vásárlásnál is érdemes kicsit körbenézni a nemzetközi piacon is. Illetve azt is érdemes megfontolni, hogy hány éves autót veszünk meg. Egy nyugati országból származó 4-5 éves autó sokszor olyan jó állapotban van, mint egy vadiúj, csak nullákkal kevesebbe kerül.

Kocsikázás a városban
Ezeket az autókat városban a legpraktikusabb és a "legegyszerűbb" használni. Nem fogyasztanak sokat, sok töltőt is találunk (legalábbis Budapesten) és még ha egy nap 50-60 km-t is teszünk meg, akkor is marad még töltöttség az autóban, nem kell ezzel nap, mint nap foglalkoznunk.

Útvonaltervezés
Amennyiben autónkat a városon kívül használjuk, érdemes egy picit más koncepció szerint megtervezni az utat, mint a megszokott. Mivel a mi autónk nem rendelkezik túl nagy kapacitással (100%-os töltöttség esetén 150 km-t tud megtenni), így rendszerint előre kell terveznünk. Például hosszabb utak esetén érdemes megnézni, hogy mennyi emelkedő és lejtő van az útszakaszon. Ennek oka igen egyszerű. Emelkedőn többet fogyaszt az autó, mint sík úton. Ez természetesen egy hagyományos autónál is így van, de ott az emiatt csökkenő hatótáv nem jelent problémát, (pl. 600 km helyett 550 km) de egy elektromosnál (150 km helyett 120 km) már előfordulhat az is, hogy nem jutunk el a legközelebbi töltőig. Lejtőn viszont ki tudunk gurulni üresben, sőt akár vissza is tudunk tölteni pár %-ot, ha a forgalom engedi.

"Tankolás"
Ez a másik terület, melyben tudatosabbnak kell lennünk, mint egy benzines autóval. Előre informálódnunk kell a töltési lehetőségekről, és azzal is előre kell számolnunk, hogy kb. mennyit szeretnénk aznap autókázni. Persze ha abban a helyzetben vagyunk, hogy otthon és/vagy a munkahelyünkön tudjuk tölteni az autónkat, az jelentősen megkönnyíti az életünket. Máskülönben viszont bele kell tervezni a töltést a napunkba. Könnyebbség, hogy Pesten villám- és gyorstöltők is rendelkezésünkre állnak (egyelőre ingyenesen), így akkor is tudunk tölteni, ha csak 20-30 szabad percünk van, de akkor is, ha akár 2-3 órára is ott tudjuk hagyni egy adott helyen a kocsinkat.

Egy pedállal vezetés
Elektromos autót vezetni nagyon könnyű. Ha ügyesek és töltöttségkímélőek vagyunk, akkor az ilyen járgány szinte teljesen elvezethető a "gázpedállal". Működése pofonegyszerű, ugyanis, ha nyomod a "gázpedált", akkor gyorsul, ha pedig leveszed róla a lábad, lassul. Nem gurul, lassul. Úgyhogy így a fékezést ki is pipáltuk és még a töltöttséget is kíméltük. Ez csak pár %-ot jelent persze az összképet tekintve, de amikor rosszul jön ki a lépés és van mondjuk 5% az autóban, akkor tudunk igazán örülni ennek a módszernek...

Extra
Nem mondom, hogy egyértelműen elektromos autó párti lettem ebben az egy évben és már sosem vennék benzines autót, mert ez nem lenne igaz. Megvannak a maga korlátai és nehézségei annak, mikor az ember nem csak bepattan az autóba és elutazik bárhova, hanem előre ki kell számolnia, hogy meddig jut el, mikor kell tölteni, rá kell számolni az utazási időre stb.
Mindezek ellenére és az elektromos autók mellett szólva, az nagyon jó érzés, hogy nem szennyezzük a környezetet és nem ontjuk magunkból a káros anyagokat mikor éppen a rakparton vagy az M7-en araszolunk a dugóban!

A bejegyzés trackback címe:

https://viktoriaperger.blog.hu/api/trackback/id/tr5913580497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ad Dio 2018.05.05. 14:39:01

"Mindezek ellenére és az elektromos autók mellett szólva, az nagyon jó érzés, hogy nem szennyezzük a környezetet és nem ontjuk magunkból a káros anyagokat mikor éppen a rakparton vagy az M7-en araszolunk a dugóban!"

Pontosabban: nem szennyezzük ANNYIRA... még pontosabban - hála Paksnak - kb. 20-25%-kal kevesebb szennyező anyagot juttatunk a levegőbe adott km alatt. Még tutibb, hogy a szennyezés nem a város közepén történik, hanem... khm... máshol :-). A képet azért árnyalja, hogy az elektromos autó nem teljes értékű közlekedési eszköz, így van ugye mellette egy fosszilis is, amit szintén fenn kell tartani. Az erre szánt költséget elő kell teremteni, ebbéli igyekezetönk közben tovább terheljük a környezetet stb.

Ezt úgy mondom, hogy azt gondolom, hogy a jövő az elektromosé, de ma még ez nem zöldebb, nem olcsóbb, nem jobb... majd az lesz.. talán...

Never 2018.05.05. 15:30:40

@Ad Dio: Sok tévedés egyetlen hozzászólásban. A szennyező anyag kibocsátás töredéke a fosszilisnak, ha pl. a magyar energia-mixet (nagyrészt atom, maradékból is jelentős megújuló) veszem alapul - nálunk pedig ahol napelemmel töltöm, nulla. Az elektromos autó teljes értékű a lakosság 80 %-a számára, aki nem tesz meg napi több, mint 100 km-t (és 250 km is megtehető ezekkel egyetlen plusz töltéssel, ami a villámtöltőn 30 perc körül megvan). A költségekről pedig annyit, hogy egy éves garanciális szerviz a mienken 28e Ft (bruttó), nincs parkolási költség, nincs üzemanyag-költség (napelem, ugye...) és nincs izgalom a kettős tömegű, a kuplunk, az injektorok, a nagynyomású üzemanyag-szivattyú, a váltó és a többi, nem létező alkatrész miatt.

Viktória Perger · http://viktoriaperger.blog.hu/ 2018.05.05. 15:38:33

@Ad Dio: Igen, lehet, hogy ez sem 100000%-ig környezetbarát, de sokkal jobb, mint bármelyik benzines verzió, ebben a tekintetben. Ha csak elektromos autó járna Pesten nem lenne ekkor zaj- és nehézfémterhelés. Csak, hogy egy előnyt említsek a sok közül. Amúgy pedig egy átlag pestinek teljes értékű autó lenne egy elektromos, csak nem gondol bele, hogy mennyit megy egy nap...

Never 2018.05.05. 15:43:13

@Viktória Perger: Meg kell majd nézni, hogy a negatív hozzászólások mind olyanoktól jönnek majd, akik maguk a.) még nem használtak soha elektromos autót, vagy b.) szeretnének ugyan titokban egyet, de mivel nem engedhetik meg maguknak (vagy legalábbis ők úgy gondolják), ezért inkább fújolnak. Hozzáteszem, hogy egy napi városi használatra teljesen jó C-Zero vagy i-Miev már 2,5M körül megvan, egy használt Leaf 3,5 M körül kezdődik, és ezek napi 50-80 km-t gond nélkül hosszú évekig elfutnak.

midnightcoder2 2018.05.05. 15:50:17

@Ad Dio: Egyrészt rohadtul nem mindegy, hogy a füst tőled 100 kilométerre egy jó magas kémény tetejéből gomolyog elő, vagy tőled másfél méterre egy leharcolt dízel SUV okádja az arcodba a rákkeltő koromrészecskéket. Másrészt, az autók motorja ma is elég elkeserítő hatásfokkal megy: a legjobb hatékonysága is úgy 40% körül mozog. De ez csak egy elméleti érték, akkor igaz ha a motor a számára ideális - elég szűk - fordulatszám tartományban mozog. Mivel, többnyire nem ezt teszi, így ez a hatékonyság még sokkal rosszabb. A másik oldalon persze az erőműből el kell juttatni az áramot a kocsidig, ott pedig fel kell vele tölteni az akkumlátort, de szerintem ez még így is sokkal gazdaságosabb mint a mezei robbanómotor a kocsikban.

Never: Ahhoz azért elég jó kis napelem kellene, amivel a kocsidat télen is fel lehet tölteni. Vagy akkortájt biciklivel jársz ?

Ad Dio 2018.05.05. 16:10:48

@Never:

Mielőtt hitvita alakulna ki ebből, állunk elő a tényekkel:

shrinkthatfootprint.com/electric-cars-green

A 20% is optimista becslés.

"Az elektromos autó teljes értékű a lakosság 80 %-a számára, aki nem tesz meg napi több, mint 100 km-t (és 250 km is megtehető ezekkel egyetlen plusz töltéssel, ami a villámtöltőn 30 perc körül megvan)."

No akkor tegyünk itt kissé rendet. Ma egy villanyautó vagy 150km körüli hatótávval bír, VAGY nagyon drága. Ha a drágát választod (Tesla Model S for example), eleve bukod a környezetterhelés mutatványt (amíg kitermeled az autód árát bizony terheled a környezetet). A 150km meg a napi munkába járásra elég, de ugye nem tudsz megtenni egy Bécs-Budapest utat, ami egyfelől azért nem a le grand voyage, másfelől eléggé életszerűtlenné teszi a villanyautót mint egyes számú utazási eszközt. Ja, akkor még nem beszéltünk a télről, amikor a 150 km hipp-hopp csak 80km lesz, és akkor sem fűtesz nagyon ;-).

Lehet velem vitatkozni, de kérlek ne erőből, hanem tények, adatok segítségével. Előre is köszi.

Ad Dio 2018.05.05. 16:18:35

@midnightcoder2:

Az biztos hogy nem mindegy, hogy hol keletkezik a szennyezés, csak hát ugye a szennyezés az szennyezés. Valakinek az orra alatt lesz az a kémény, meg az üvegház gázok is nagyjából mindegy hogy hol keletkeznek...
A villanymotor valóban sokkal nagyobb hatásfokú mint a fosszilis energiával hajtott társai, de a villanyáram előállítása/szállítása/akkuba töltése már koránt sem ilyen megy ilyen simán.

Ma egy villanyautó némi jóindulattal 20%-kal zöldebb mint egy fosszilis, HA nem számoljuk hozzá azt, hogy a garázsban áll még egy fosszilis is, amit ugyan úgy fenntartasz, mint a villanyost. Mert akkor még ennyivel sem jobb a helyzet.

Ma a villanyautó egy luxustermék, egy hype, egy ígéret, egy lehetőség arra, hogy azt az illúziót keltse, hogy trendi vagy... más néven a marketinben sznob-hatásként leírható szél hajtja. Nincs ebben amúgy semmi baj. Ha ez nem volna, a gyártóknak nem lenne pénze a fejlesztésre, és soha nem tudnánk meg, hogy mivé válhat a technológia idővel. Csak hát itt és most nekem nem muszáj nyomni a propagandát, hanem lehetek őszinte ;-).

A jövő minden bizonnyal a villanymobilé. Azonban ma ez még sem nem zöld, sem nem teljes értékű jármű. Egy klassz játék, semmi más.

Never 2018.05.05. 16:23:04

@Ad Dio: Van erre számos, egymásnak is ellentmondó elemzés. Pl thecorrespondent.com/7056/why-electric-cars-are-always-green-and-how-they-could-get-greener/741917761200-afaa6e5d (itt a 82%-os fosszilis energiatermelésre alapuló Hollandia energia-mixével vizsgáltan vastagon kijön a 20% eltérés, megújulóval nézve pedig 60-80 %. Az átlagos napi futásteljesítmény egy magyar autónál kevesebb, mint 60 km - az autósok fele még ennél is kevesebbet tesz meg. formula.hu/auto/2016/05/11/amit-a-magyar-autohasznalati-szokasokrol-tudni-lehet Arra, hogy évente kétszer elmenjen valaki a Balatonra, lehet autót bérelni (vagy éppen, horribile ductu, tömegközlekedéssel menni) - ha már derogál neki megállni egyszer Székesfehérváron tölteni, ha 24 kWh-s Leaf-je van és biztosra akar menni. A 24 kWh egyébként nagyon sokmindenre elég - pl. 100 km-es távolságra menni olyan városba, ahol van töltési lehetőség, tökéletes. A téli hatótáv-csökkenés valós, de messze nem tragikus - ha valaki 26 fokra fűti állandóan akkuról, akkor meg fogja érezni, de előfűtve, vagy az ülés- és kormányfűtést is használva 10-15% a különbség, ha pedig hőszivattyús az autó (ami a legtöbb új változatnál már adott), akkor alig látszik a különbség.

Never 2018.05.05. 16:28:26

@Ad Dio: A költségek tekintetében pedig: az elektromos autó fogyasztása a magyar átlagos autófutás (16.000 km / év) és átlagos áramár (40 HUF / kWh bruttó) mellett, 15 kWh / 100 km fogyasztást véve (ami nagy átlagban stimmel, és városi forgalomban még alacsonyabb is lehet) évi 96.000.-Ft. Egy benzines autónál, városi forgalmat véve, csak 7 literes fogyasztást számolva, ugyanez 392.000.-Ft (350-es benzinárat számolva). Ekkor még nem számoltam az alacsonyabb karbantartási költséget, a parkolási díj mentességet, a súly- és cégautó adó mentességet, valamint az ingyenes töltés lehetőségét. Mindent összeszámolva nekünk kb évi 1 M Ft megtakarítást jelent az elektromos autó egy azonos kategóriás benzineshez képest, 20e km megtett táv mellett. Nos, a spórolás trendi...

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2018.05.05. 16:55:55

hova lesz a sok elhaznált akksi?

midnightcoder2 2018.05.05. 17:21:14

@pingwin: Szerintem ugyanúgy újrahasznosítják mint a normál akksikat. A bennük lévő fém aranyat ér.

dukeekud 2018.05.05. 17:28:00

@pingwin: Ez mar most is megoldott, mert siman szetszedik ujrahasznositjak, de 10-20 ev mulva, mikor a mostani akkumlatorok szamottevoen elhasznalodnak, meg mar boven rutin lesz akkumlatorok begyujtese feldolgozasa.
Utanna pedg ez a problema mar nem lesz, mert a kovekezo akkumlator generacio elettartartama, boven meghaladja majd egy auto elettartamat, tehat az autot fogjak cserelni, es a regi akkut atrakjak az uj autoba.

Ad Dio 2018.05.05. 17:34:51

@Never:

"A spórolás trendi."

Évi két autóbérlet költsége?.. ami jó lesz 8-10-nek is... már ha a mi kis szimpla családunkat vesszük alapul, ami még nyaralni sem nagyon megy...

Nézd, nem akarlak semmiről meggyózni. Jelenleg épp nyakig vagyok egy villanyautós projektben, ami valódi fejlesztés és még értelme is van. Ennek ELLENÉRE nem fogom azt hazudni, hogy mindez megéri akár anyagilag, akár ökológiailag, mert nem. Pillanatnyilag még nem. Sebaj. Remélem lesz egy pár százaléknyi polgár, aki nem számol utána és bedobja a zsetont, hogy a nagy cégek tudjanak fejleszteni, hogy egyszer majd azt mondhassam, hogy okés, mostantól nem kell már hinni benne vakon, mert a matek is kijön ;-).

Ad Dio 2018.05.05. 17:36:00

@midnightcoder2:

Nem olyan egyszerű az ügy. Mondjuk úgy, hogy a bennük lévő anyagok meglehetősen komplexen vannak benne és a kivonásuk a legyártási költség sokszorosa (pénz=energia)

Never 2018.05.05. 17:38:57

@Ad Dio: Fentebb te mondtad, hogy adatokkal érdemes cáfolni. Én írtam adatokat, te nem. Én írtam érveket, te nem. Azt hiszem, hogy innentől a társalgás részedről csak handabandázás, én pedig örülök a megspórolt pénznek (ami egyértelműen a zsebemben marad). Nem erőszak a palacsintaevés...

Ad Dio 2018.05.05. 17:39:58

@Never:

"Van erre számos, egymásnak is ellentmondó elemzés."

Vess egy pillantást arra a linkre amit betettem. A kutatási metodikájuk nagyon alapos. Nem véletlen azt linkeltem be. Van nem kevés olyan forrás, ami egyenesen negatívnak tartja az egyenleget. A túlzásokat én le szoktam metszeni...

Ad Dio 2018.05.05. 17:44:58

@Never:

Hja... megint egy fanatikus... minekminekminek...

írtam, csak átugrottad: a mi családunkban az az 1-2 olyan esetl emikor nem elég egyszerre a 150km, az olyan évi 8-10 alkalom. Átlag 2 nappal számolva a bérleti díj +200-250e HuF+üa...

Figyelj. Nem muszáj egyet értenünk, de azért a matek az én oldalamon áll ebben az ügyben ;-)...

bda 2018.05.05. 17:46:11

@midnightcoder2:
Csak mint érdekesség írom, Kettő nagyapám közül az egyik még mindig él, ma 82 éves, meglepően jó egészségben van, kaszálással ünnepelt reggel az öreg, de ne motorosra gondolj, hanem hagyományos klasszikus kézi kaszára. Bányász ember volt 30 éven át, ebből 15 évet diesel mozdonyt vezetett, szóval ha valaki szívott gázolaj füstöt, akkor ő igen. A másik nagyapám közelébe nem járt a bányának, de dohányos ember volt és ez miatt 30 éve halott. Csak egy példa az életből, nyilván vannak ennek ellenkező példái a dohányos, bányász oldalon is. Én nem vagyok azért abban annyira biztos, hogy a diesel járgány akkora ellenség, mint ahogy azt kikiáltották manapság és a villany autó meg annyira zöld lesz, elvileg lehet ha megújuló energiából származna az áram. Bizonyos országokban talán adott is lesz ehhez a feltétel.

Never 2018.05.05. 17:49:12

@Ad Dio: Mindegyik úgy tűnik, mintha alapos lenne. Van ilyen is, ami a belga VUB University-től van, ez 50%-kal kevesebb CO2-t számol az elektromosnak: www.theguardian.com/environment/2017/oct/25/electric-cars-emit-50-less-greenhouse-gas-than-diesel-study-finds Egy US számítás hasonlóan 51-53%-ot hoz ki, függően az autó méretétől és a földrajzi elhelyezkedéstől: blog.ucsusa.org/rachael-nealer/gasoline-vs-electric-global-warming-emissions-953 Egyes országok szerint is hatalmas különbségek vannak: shrinkthatfootprint.com/electric-car-emissions Mindenki kiválogathatja a szája íze szerintit. Én napelemmel töltöm a sajátunkat, ott nincs energia termelési CO2 emisszió. (És mellesleg csak az amortizáció a költség.)

Never 2018.05.05. 17:51:32

@Ad Dio: El kell hogy keserítselek, de a világ nagyrészt nem a te családodból áll (szerencsére vagy sajnos, döntsd el te). A matek évi 16.000 km átlagos futáskilométer mellett áll, tehát napi átlag kevesebb, mint 60. Ha Pistikét a 3. osztályból megkérdezed, hogy a 60 vagy a 100 több-e és nem tud rá válaszolni, akkor már aggódva néznek a szülők és a tanárnő írja az SNI-s papírt...

Gtusa 2018.05.05. 17:54:02

@Never: Ez így nagyon nem igaz. Kezdjük ott hogy kb háromszor annyiba kerül ugyanaz a kategória. A tesla és az i8 kivételével az összesre rossz ránézni olyan rusnya A napkollektor sincs ingyen. A parkolás még ingyenes de már nagyon nem sokáig. Ráadásul itt van már az összes szakadt ampera Hollandiából úgyhogy várhatsz töltőre órákat. A kettős tömegű ára töredéke a villany meghibásodás esetén keletkező alkatrészárnak. (lásd totalcar cikk) Összefoglalva: üljek egy hányinger kinézetű autóban és folyamatosan rettegjek hol egy emelkedő vagy de jó lenne egy kis fűtés vagy klíma. Köszi ezt inkább most nem.

Ad Dio 2018.05.05. 17:57:58

@Never:

A napelemek nyilván ingyen voltak :-), és a legyártásuk, leszállításukhoz sem kellett semmiféle energia :-D.

Ad Dio 2018.05.05. 18:00:20

@Never:

Télen vajon mivel fogod tölteni a kocsidat?

Szerinted életképes elgondolás az, hogy az ember feltesz a háza tetejére egy rakat napelemet, és arról tölti a kocsiját? Mikor is van otthon az átlag autós autója? Mikor használja? Ehhez képest a nap hogy is jár? Ha mégis kiderülne, hogy éjszaka töltöd a kocsidat, akkor azt bizony Paks meg a többi fosszilis tölti...

Never 2018.05.05. 18:02:49

@Gtusa: Akkor ne vegyél. Szerencsére nem kötelező. Az Ampera nem elektromos, hanem egy béna hibrid-megoldás, GM-módra, és szerencsére csak az AC töltőket foglalják, így aztán a villámtöltőknél lehet értelmesen tölteni, ingyen vagy olcsón. De szerencsére ez csak nekem téma, aki nem szereti a rusnya autót, az nem vesz (ja, az i8 sem tiszta elektromos...) A szépségért szenvedni (és fizetni...) kell. Számomra az autó nem önkifejezési eszköz, így 8 M Ft-ért nem egy használt 7-es BMW-t vagy S-mercit veszek, hanem egy 8 évig garis elektromosat, aminek 5 évig a karbantartás is benne van az árában. Nekem ez jobban megéri. Mindenki a magáét tudja.

Never 2018.05.05. 18:04:20

@Ad Dio: Nappal pedig én adom az áramot nekik. Ez a szép az oda-vissza számoló villanyórában. Az autót pedig télen is árammal töltöm, abból, amivel nyáron többet termeltem. Még kérdés? Örülök ha segíthetek megszüntetni a tudásbeli hiányosságokat.

Never 2018.05.05. 18:06:04

@Ad Dio: Mint ahogy a benzin előállításához és szállításához sem kell áram, sem pedig egyéb energia.

Meglepő, de a benzin előállításához annyi energia kell, amennyi egy elektromos autót ugyanazon a távon elvinne. greentransportation.info/energy-transportation/gasoline-costs-6kwh.html

Ad Dio 2018.05.05. 18:09:10

@Never:

"A matek évi 16.000 km átlagos futáskilométer mellett áll, tehát napi átlag kevesebb, mint 60. Ha Pistikét a 3. osztályból megkérdezed, hogy a 60 vagy a 100 több-e és nem tud rá válaszolni, akkor már aggódva néznek a szülők és a tanárnő írja az SNI-s papírt..."

Ez most valami vicc? Szerinted az évi 16000 km azt jelenti, hogy jan 1-től dec 31-ig MINDEN ÁLDOTT NAP lenyom az ember 60km-t? :-D... mond hogy nem... merthogy naonem... az autódat ingázásra/bevásárlásra az évben 220-240 napon át használod csupán. Azon felül jönnek a jellemzően hosszabb utak erre-arra. Nálunk olyan 8-10 alkalom van egy évben, ahová nem elég a 150km. Nem tudom ez hogy viszonyul másokéhoz, de szerintem mi még nem is megyünk olyan sokat. Tudod én is környezettudatos vagyok, így van egy 4l-t fogyasztó motorom, ami TÉNYLEG és BAROMIRA zöld. Ha csak egyedöl megyek, mindig azt használom. Télen is ;-). És persze van egy céges verdánk is. Na annak havonta kb. 10 alkalommal nem lenne elegendő a 150km...

Figy: én itt befejezem. voltaképpen nagyon hálás vagyok neked, és a többi olyannak, aki nem számol utána a dolgoknak, hanem vakon követi a hype-ot, mert lefinanszírozzátok a fejlesztési költségeket, hogy egyszer majd én is vehessek egy villanyautót. Én viszont csak akkor teszem majd ezt meg, amikor már TÉNYLEG megéri ;-)

Ad Dio 2018.05.05. 18:11:53

@Never:

Ez persze egészen odáig megy, ameddig nem tömegek használják így a rendszert. Mert ha tömegek fogják, akkor az éjszakai fogyasztás és a nappali termelés köztik különbség nagyon brutálisan megnő majd. Ez is egy kedves kis hazugsága a rendszernek ma még ;-). Csakhogy a napelem megtérülése 12-15 év. Ha a trend tartós marad, ennek a távnak már a felénél jelentkezni fog a probléma. Én ilyenbe nem fektetnék be...

Ad Dio 2018.05.05. 18:15:23

@Never:

" Örülök ha segíthetek megszüntetni a tudásbeli hiányosságokat."

Külön íze van amikor fanatikusokkal dumcsizhat az ember. Az első mondattól olyan agresszívak mint a fene... sebaj... ez ilyen... tudja az ember az első hsz-nál, hogy lesz egy kis purparlé belőle ;-).

Legyél jó. Ne győzködj a hülyeségedről. Tégy belátásod szerint, én is így teszek majd. Szép kerek a világ, nemde?

Never 2018.05.05. 18:18:19

@Ad Dio: Ez a szépsége a villamos energia rendszernek, hogy pénzügyi ösztönzők mentén önkiegyenlítő. Érdemes utánaolvasni annak, hogy hogyan is működik pl. a német rendszer az elképesztő mennyiségű megújuló energiával. Mivel az energiatőzsdén 15 perces intervallumokra lehet kötni, ezért a várható nagy termelések idejére lejjebb megy a villamos áram ára (szeles, napos napok, amikor a szélerőműparkok és a sok kis háztartási napelem egyszerre termel), és ezekre az időszakokra vásárolnak be a nagy fogyasztók, mint pl. kohók, alumínium-gyárak, malmok és hasonlók, és ekkorra időzítik a nagy energiát igénylő termelést. Egy 10-20 MW teljesítményfelvételű üzemnél ez már elképesztő költség megtakarítást jelent - ráadásul jó marketing is, hogy az üzem azt tudja magáról mondani, hogy CO2-semleges (és ezt egyes piacokon kedvezményekkel is támogatják). Az elektromos autók akkumlátorai ráadásul kitűnő puffer-tárolók is, és az elektromos termelés csúcsait is jól le lehet velük fedni (mint pl. az "éjszakai áram"-nak nevezett tarifával, amiről jelenleg még a bojlerek mennek csak). A villamos hálózatok terhelhetősége persze kérdés lesz, de a trafó cseréket már így is meg kell oldania a szolgáltatóknak, a légkondik miatt (amik pont akkor eszik a legtöbb áramot, amikor amúgy is meleg van, tehát a trafónak a legrosszabb). Az energetika szép és bonyolult terület, érdemes utánaolvasni.

Never 2018.05.05. 18:20:29

@Ad Dio: Nem győzködlek, tényeket írok. A következtetés mindenkinek szabad. Én mindenesetre nem figyelem a benzin árát és hidegen hagy a parkolási díjak emelése is... Aki szereti, ha lehúzzák jövedéki adóval és szereti a parkolási társaságokat támogatni, lelke rajta.

Alexease 2018.05.05. 18:40:11

Lassan torolhetnek az ingyenes parkolast, mert nem sok ertelme van. Mar mindenki aki szamit (vagyis van penze), zold rendszammal furikazik, vagyis a korabbi rokkantkartyas csapat, lazan atvaltott zold rendszamra. Tisztelet a kivetelnek!
Az ingyen toltogetes meg egy vicc?! WTF?! Persze, 10-15 ev mulva, amikor mar mindenki meg tudja venni (hasznaltan), akkor majd jo fizetos lesz (a parkolassal egyutt), vagyis az akkori atlag ember szokas szerint tovabb cumizik:D

Es persze a szokasos atlag ember, legalabbis az a keves, akinek van autoja, ugyanugy sziv mint mindig (hasznalt, regi autok, brutal koltsegek, parkolas miegyeb).

Meg ezekkel a tisztal elektromos, regebbi cucok nem annyira pofatlanok, de amikor bazinagy es bazinagy benzin/dizel motoros premium autokra akasztjak ra a zold rendszamot, az mar a pofatlansag teteje.

Persz, mint mindennek, ennek is az az alapja, hogy mindig a felso 10% szamit, a tobbi pont le van szarva:D

Honda RC 51 2018.05.05. 18:41:02

5 hónapja vettem a chevy bolt elektromos autót. Ami magyarorszagon az opel ampera e. A cikk igaz de nálam a hatótáv már 250 mérföld azaz 385-400 kilométer ami már majdnem teljes értékű autó. Azért nem teljes értékű mert pl nem tudok elautozni 400 km-re felvenni a haverom a reptéren. Mondjuk nagy szükség eseten megoldható lenne de nem kényelmes várni a töltésre odaúton majd vissza. Így ilyenkor a benzinest választom. Plusz a töltő hálózat nem megbízható. Vagy működik vagy nem vagy szabad vagy nem.

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2018.05.05. 18:55:58

@Ad Dio: leírta az "üzemanyag" költségeket: villanyosnál évi 96e, benzinesnél évi 392e. te azt írtad, évi 200-250e a szükséges autóbérlés neked. akárhonnan nézem, ez még mindig alacsonyabb, akárhogy győzködöd a népet, hogy több a 346e ft, mint a 392e ft. ;)

Ad Dio 2018.05.05. 19:09:39

@Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere:

Olvass kissé pontosabban... +üa ktg... omdG...

Senki nem győzköd senkit. Hacsak ti nem minket :-).

Jellemzően a villanyautó ma NEM első autó, hanem 2. 3. És annak nagyon is jó. Eslő autónak meg nem gazdaságos és nem is praktikus. Egyszer az lesz? Remélem. Ma nem az. Ez meg TÉNY.

Ad Dio 2018.05.05. 19:17:24

@Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere:

És ha már itt tartunk... az a fránya jövedéki adó, az bizony nem csak kiadás, hanem vissza is jön... lesz belőle országút meg kórház, iskola stb. Ez a benzin árának kb. a 30%-a. Ha mindenki villanyozna, akkor az állam a jövedéki adó kiesését máshonnan szedné be.

Mennyivel is drágább egy átlag villanymobil mint egy benzines? Hány liter benzin/hány nap parkolás/mennyi súlyadó is jön ki a különbségből? Ráadásul a villany mobilok ára minden csak nem üzleti szemlélettel alakul. Szerinted miért bukik a Tesle napi millkát?

Ad Dio 2018.05.05. 19:23:10

@Honda RC 51:

Ez így reális. Üdítő dolog látni olyan villanyautó gazdát, aki reálisan tudja kezelni a helyzetet. Respekt.

yerico1 2018.05.05. 22:58:12

Nincs villanyautóm, de vennék. Nagyon. Jellemzően napi 30 km-t közlekedem, 4-5 megállással. Mindezt elővárosi vonalon, jellemzően 40 km/h-s sebességgel. Ehhez a kocsim jellemzően 9.5 l/100 km-es fogyasztást társít (összkerék, automata, benzinmotor). Home office-ban dolgozom, de néha be kell menni az irodába. Megyeszékhely, legbelvárosabb belváros, óránként 300 forintos parkolás. 8 óra 2400 forint mínusz. Villanyautó ingyen parkol. Otthon garázsban tudom tölteni. Éves szinten 3-400E forinttal olcsóbban autóznék, persze a benzines is megmaradna, de jóval kevesebbet közlekedne.

Honda RC 51 2018.05.06. 04:03:21

Koszi.
Probalom ugy latni a dolgokat. Mikor elmentem tesztvezetesre a teslahoz mar erdekelt a dolog de mikor vezettem rogton tudtam hogy elektromos kell. Ha nem nezzuk a benzinsporolast vagy azt hogy nulla a karbantartas akkor is a vezetesi elmeny miatt ertheto miert is fanatikus az elektromos. Floridaban elek es egyre tobbfelol hallom hogy solar panelokat tesznek fel a haztetore igy tenyleg nulla a karosanyag kibocsajtas. Persze a panelokat is elo kell allitani. Az igaz hogy tenyleg atalakul kicsit az autozas mert terveznunk kell mikor merre hogyan autozunk. De ha Daytonara autozok ami 160 merfold nem mindegy hogy 6 dollarbol vagy 30 dollarbol teszem meg. Oda vissza mar 60 dollar. Ott ingyen tudom tolteni es igy a vissa ut mar ingyen van.
Ahogy mondtam szinte nulla a karbantartas, parsze ugyanugy vannak kenesi pontok vagy fekfolyadek vagy akar hutofolyadek de pl a feket sem hasznalom igy a fekbetet is lehet akar fel millio kilometer elettartamu. Es a fekbetet por is milyen karos ugye?

elzee 2018.05.06. 10:16:51

Szerintem a legnagyobb gond a városi villanyautózással, hogy nem igazán megoldott a töltése. Budapesten lakom, sokat gondolkodtunk villanyautón, de nem tudjuk megoldani a töltést. Az nem opció, hogy elmegyek egy kútra, és várok 1-2 órát, mire sorrajutok/feltöltődik. Mivel nem családi házban lakom, így az otthon töltés nem kivitelezhető...

TSandor Toth 2018.05.06. 22:36:00

@Ad Dio: Bocsi, hogy közbeszólok de nekem van 26 db napelem a tetőmön és töltés szempontjából tök mindegy, hogy mikor süt a nap és mikor nem a kétirányú mérőóra miatt. Persze abban igazad van ,hogy ha napsütésben nincs otthon az autó akkor jön a mixelt alapú azaz fosszilis/atom erőműben előállított villamos töltés. Ugyanakkor azt lenne jó tudni, hogy a 20000 km-re hány KW/ó áramot használt el a jármű. A 26 napelem nekem a tavalyi évben 8Mwatt/órát termelt. Ja és a rendszer kiépítése 3,4 M forint volt tavaly előtt.

icipicicsipa 2018.05.06. 23:18:22

@elzee:
Nézd végig.
www.youtube.com/watch?v=0aCKyg-perk

Semmiben nem tart kihúzni kábelt és ledobni oszlopokat 220Vol, 10A kapacitással, ami az átlag autós naponta használ - max 50 km - és elektromos autó fogyasztási igényét figyelembe véve - 15-20 Kw/h - ami kb 8 óra alatt ezt a mennyiséget be tudja tölteni.

icipicicsipa 2018.05.06. 23:19:22

@elzee:
Nézd végig.
www.youtube.com/watch?v=0aCKyg-perk

Semmibe nem tart kihúzni kábelt és ledobni oszlopokat 220Vol, 10A kapacitással, ami az átlag autós naponta használ - max 50 km - és elektromos autó fogyasztási igényét figyelembe véve - 15-20 Kw/h - ami kb 8 óra alatt ezt a mennyiséget be tudja tölteni.

Evel Knievel 2018.05.07. 06:26:39

@Ad Dio: az akkucsomagok nagy része jelenleg is a tengerekben végzi, továbbá az akksik előállításához szétbarmolják a világot jelentős mértékben.. Én nem tudom megvásárolni azt a gondolat menetet hogy nem szennyezik a környezetet. De igen, szennyezik, és nem vagyok meggyőzve arról hogy kevésbé.

elzee 2018.05.07. 09:51:26

@icipicicsipa:
Budapest belvárosában, az utcán parkolok... 1. emeleten lakom, NEM tudok kábelt vinni a kocsiig, sőt,
állandó parkolóhelyem sincs - így van, hogy párszát méterre a háztól sikerül csak megállnom.