Nem rágörcsölni, mégis nyitottnak lenni? Ismerkedni, de nem nyomulni? Határozott, de nem berögződött elképzeléssel rendelkezni? Szinte lehetetlennek hangzik mindezt úgy megvalósítani, hogy közben a szívünk mélyén másra sem vágyunk, mint egy új párkapcsolatra.
De mégis, hogyan vonzzuk be a jövendőbelinket? Elég sok ismerősöm, jó barátom van jelenleg ebben a helyzetben, -és persze én is voltam már- így elgondolkodtam a témán és összeszedtem egy-két gondolatot, tapasztalatot.
Bármilyen nehéz is elhinni, de a jövendőbelinken ugyanannyira múlik, hogy mikor találkozunk, mint rajtunk. Gondoljunk csak bele! Mindkét félnek készen kell arra állnia, hogy megismerkedjenek és kapcsolat alakulhasson ki köztük. Ha mi készen is állunk már erre, ő lehet, hogy épp karrierjének legfontosabb pontján áll, vagy nemrég padlóra került egy előző párkapcsolat miatt. Legtöbbször bele sem gondolunk, de ilyen esetekben nehéz lenne hozzánk kapcsolódnia és ha össze is futnánk, lehet sosem alakulhatna ki belőle komoly kapcsolat. Ha úgy érezzük, mi mindent megtettünk, legyünk picit türelmesek, gondoljunk arra, hogy minden esetben kettőn áll a vásár.
Sokszor előfordul, hogy ha egészen őszintén végiggondoljuk az életünket, a mindennapjainkat, akkor rádöbbenünk, hogy mi tökéletesen elvagyunk jelenleg és nem is igazán hiányzik mellőlünk senki. Biztos, hogy őszinték vagyunk magunkhoz? Akarunk mi egyáltalán kapcsolatot? Sokszor a megszokás, a társadalmi nyomás diktálja belénk az érzést, hogy „muszáj”, hogy legyen kapcsolatunk. De ez még nem valódi indok arra, hogy összejöjjünk valakivel. Nem muszáj megfelelni 100%-ig mások elvárásainak, dönthetünk másképp is! Egyedül is rengeteg értékes, izgalmas tapasztalat gyűthető az életben!
Mire jó a szingliség? Ha már úgy alakítja a sors az életünket, hogy egyedül kell lennünk, akkor már használjuk ki ennek minden előnyét. Amikor egyedül vagyunk, nem kell azon gondolkodnunk, miközben épp dolgozunk, edzünk, kötelező elfoglaltságunk van, hogy épp mit csinál a párunk, mikor ér haza és miért nem tudunk vele lenni. Sokszor, ha szerelmesek vagyunk, legszívesebben semmi mást nem csinálnánk, mint a párunkkal töltenénk el minden időt. Ezt persze kevés ember engedheti meg magának, így ilyenkor jön a frusztráltság érzése. Mikor és mennyi időre kell elválnunk egymástól? Mit is csinálnánk, ha most együtt lennénk? Ez elég nyomasztó érzés tud lenni. Szerintem sokan tudják, mire is gondolok… Amikor az ember egyedül van, nem kell az óráját nézegetnie, hogy mikorra tudna már hazaérni, vagy azon agyalni, hogy mennyire hiányzik a másik. Egy bizonyos értelemben nagyobb ilyenkor a szabadság, több időt tudunk magunkra és másokra szánni. Ez persze eléggé emberfüggő, hogy ki agyal ezen, de ha jól sejtem a női társaim többsége igen… :)
Több időnk van barátokra és a családra! Ez egy másik előnye a „szingli életmódnak”. Én mikor egyedül voltam, -bár akkor is minimum ennyire pörögtem, mint most-, mégis több idő jutott a szeretteimre. Ha már az ember párkapcsolatban él, ezt nehezebb kivitelezni, hisz próbáljuk szabadidőnk egy jelentős részét a párunkkal tölteni.
Ismerkedni! Sok egyedülálló esik abba a „hibába”, hogy nem szívesen ismerkedik, alig mozdul ki otthonról, épp csak annyira, amennyire muszáj. Bár sok sztorit hallani arról, hogy egy villamoson való leszólításból házasság lesz, de azért ne hagyatkozzunk csak és kizárólag erre szerintem. Minél több embert ismerünk meg, minél több emberrel kerülünk kontaktusba, annál jobban fogjuk tudni, hogy ki az, akit mi valójában szeretnénk magunk mellett tudni. Ha otthon gubbasztunk és a hétvégéinket pizsamában, a tv előtt ülve töltjük, akkor hiába várjuk, hogy betoppanjon a nagy Ő. Fontos lenne arra is időt szánni, hogy elmenjünk alkalomadtán szórakozni. A szórakozás persze rengeteg dolgot jelent, nem csupán a hajnalig tartó bulizást. Be lehet ülni egy étterembe, romkocsmába, el lehet menni színházba, el lehet kezdeni egy új hobbit, de akár utazhatunk is. A lényeg a nyitottság, érdeklődés és az, hogy ne csak egyedül töltsük a napjainkat. Ki tudja épp kibe futunk bele egy laza szombat estén?
Fejlődni! Fejlődni! Ez egy kulcs a párkapcsolat bevonzásához. Itt persze nem feltétlen arra gondolok, hogy iratkozzunk be egyetemre és végezzünk el egy újabb szakot, bár persze az sem hátrány. Inkább személyiségbeli fejlődésre gondolok. Mindenképpen hasznos az előző párkapcsolatainkat részletekbe menően kielemezni, végiggondolni és tanulni belőlük, hogy az ott megélteket a jövendő kapcsolat fejlődésére tudjuk majd használni. Hogy viselkedtem? Miben voltam kevésbé elnéző? Miben kell változnom? Mit csináltam jól?
Lezárni minden előzőt! Rengeteg ember esik abba a hibába, hogy tulajdonképpen nem zárja le az előző kapcsolatát, de már keresi az újat. Sokszor, ha szakítunk valakivel, vagy ne adj Isten velünk szakítanak, akkor hirtelen annyira egyedül érezzük magunkat, hogy még nem vágjuk el a szálakat az előző párunktól. Tartjuk vele a kapcsolatot, találkozunk vele és még ki tudja mit csinálunk. Ez azért nem szerencsés, mert ha így teszünk, akkor ezzel lelkileg egymáshoz láncoljuk magunkat és az a hely, amit a szívünkben ki kéne nyitni a következő embernek, azt még az előző foglalja el.
Még sok-sok különböző jó tanácsot lehetne itt felsorolni, de azt hiszem nincs egyetemes recept, ami minden korosztálynak, nemnek, személyiségnek egyaránt megfelelne. A legfontosabb talán az, hogy fogadjuk el a helyzetet, amiben vagyunk, de tegyünk meg minden tőlünk telhetőt azért, hogy ez majd idővel változhasson! Bízzunk és ne aggódjunk! :)
