Az utóbbi napokban több ismerősöm, vagy éppen rokonom keresett meg, hogy szakítottak a barátjával/barátnőjével és mit tudok tanácsolni, mit tegyenek? Nincs nagy tapasztalatom e téren, de azért már én is megéltem pár szakítást, amikből rengeteget tanultam és beültettem a megtapasztaltakat a következő kapcsolatomba.

Irtóra tud fájni, az embernek kicsit már-már kettéhasad a szíve, de rengeteget lehet belőle tanulni. Olyan tanulságokat lehet levonni, amelyek segítenek a későbbiekben egy, az előzőnél valamilyen tekintetben jobb, kiegyensúlyozottabb kapcsolatot kialakítani. Néha mindegy is melyik fél szakított, mert ha egy szeretetteljes kapcsolatnak lesz vége, az mindkét félnek fájdalmas.

A következőkben újfent a saját tapasztalataimból fogok építkezni, illetve minden esetben szereteten alapuló kapcsolat utáni szakítást veszem alapul.

Ha vége egy kapcsolatnak az egy hasonló gyászidőszak, mint amikor egy hozzátartozónk életét veszti. Úgy érezzük valami meghalt bennünk, siratjuk a múltat, a "régi szép időket". Ez így van rendjén. Teret kell ennek adni. Szomorkodni kell, sírni, toporzékolni, ha épp úgy esik jól. El kell menni egy jót bulizni, vagy haverokkal Balcsira vagy csak csapni egy napot, amikor egész nap bámuljuk a limonádé filmeket miközben bömbölünk egy tál pattogatott kukorica felett. (Jó tudom, ez csajos szokás...) Na persze nem mindegy, hogy meddig! Pár hétig, hónapig (a kapcsolat hosszától függően) ez rendben is van, de nem szabad túl hosszan belesüppedni, hisz akkor inkább önsajnálattá válik már.

Mit is csináltam én szakítás után? Életem első szakítása igen későn, 21 évesen ért, egy több éven át tartó kapcsolat után. Nagyjából 5 hónapig nap, mint nap rossz kedvem volt, sokszor úgy éreztem minden kilátástalan, ennek az érzésnek sosem lesz vége, sosem fogok olyan percet megélni, amikor ne jutna eszembe. Segített továbblépni, hogy megtanultam egyedül, párkapcsolat nélkül élni. Előtte inkább használnám magamra a kapcsolatfüggő jelzőt. El sem tudtam képzelni az életem "szingliként". Utána szépen lassan megtanultam egy másik ember nélkül is teljesértékű nőnek érezni magam. Nagyon fontos, hogy ne másokon múljon a boldogságunk. Ha képesek vagyunk szívből boldogok lenni egyedül, akkor vagyunk valójában készek egy új kapcsolatra.

Le kell vonni a tanulságokat! Nagyon fontos mozzanata egy szakításnak a párunkkal tisztázni, hogy miért lett vége köztünk. Jogunk van megtudni és/vagy kötelességünk elmondani. Ez a további fejlődésünk érdekében elengedhetetlen lépés. Ha nyitott rá a másik fél még azt is érdemes utoljára tisztázni, hogy mit szeretett és mit nem szeretett egyik a másikban. Ez sokat segíthet a szakítás indokainak megértésében. Természetesen ez a beszélgetés akkor ér valamit, ha nem vádló, szitkozódó, hanem konstruktív és szeretetteljes. Ha nem sikerül ilyen hangot megütni, akkor nincs is értelme belekezdeni, ne okozzunk a másiknak még nagyobb fájdalmat.

Érdemes mindemellett egyedül is tisztába tenni a gondolatainkat. Jó megbeszélni az exünkkel, pár közeli baráttal, családtaggal, de a saját kis világunkban is el kell mélyedni. Nekem például a sok egyedül töltött estén kívül nagy segítségemre volt a következő tipp, melyet egy Madridban, sírással töltött estémen javasolt nekem a barátnőm, aki már nem bírta tovább nézni a zokogásomat. Fel kell írni egy papírra minden jó tulajdonságát az exünknek. Mindent, ami külsőleg  és belsőleg tetszett benne, ami miatt értékesnek tartottuk őt. Ezek után azt is össze kell gyűjteni és papírra vetni, hogy mit nem kedveltünk benne. Végül, de nem utolsósorban az a lista következik, hogy mi a jövőképünk. Milyen férfit/nőt szeretnénk, hogy az utunkba sodorjon az élet?! Magas/alacsony? Barna/szőke? Kedves/undok? Extrovertált/introvertált? És így tovább. Ezzel meglepően sok dolgot tudunk magunkban tisztázni és akár el is indulhat a megfelelő ember bevonzása is! :)

Ne beszéljünk vele (túl sokat)! Hát én ezt a pontot számtalanszor megszegtem, de sosem lett jó vége. A legjobb ha ilyenkor nem ismerősünk a közösségi oldalakon, nem követjük őt semmilyen internetes platformon és nem is faggatjuk a haverjait, hogy mi van vele, mit csinál épp. Bár nehéz, gyengébb pillanataimban mindig megszegtem, hisz előtte még azt is tudtuk, hogy mit és mikor evett, mikor kelt és feküdt, mégis ezt jobb betartani. Akár mi szakítottunk, akár velünk szakítottak, jobb nem naprakésznek lenni a másik életéből. Mindenki máshogy dolgozza fel az ilyen eseményeket és lehet, hogy hamar olyan posztokba, hírekbe futnánk, ami megbántana minket, még jobban feltépné a szakítás okozta sebet.

Nem visszatáncolni! Egy újabb szupernehéz ponthoz érkeztünk. "A káposzta sem jó felmelegítve!"-szól a mondás. A legnehezebb napokban és órákban is meg kell próbálnunk emlékezni arra, hogy valamiért vége lett a kapcsolatnak, valami már nem működött, valamit már nem tudott a két fél meglépni, valami elveszett. Ha velünk szakítottak, akkor is érvényes ez, persze olyankor még nehezebb féket tenni a szívünkre.

Legyünk türelmesek! Ezek a változások nem egyik napról a másikra történnek. Ez egy lassan érlelődő folyamat, melynek meglesz a gyümölcse, ha komolyan vesszük és teszünk a változásért.

Segít ilyenkor, ha érezzük, hogy fontosak, értékesek vagyunk mások számára. Ebben az időszakban különösen fontos a család, barátok támogatása, megértése. 

Mindemellett ez az időszak kedvezhet valami újnak a kipróbálásban, új hobbi elkezdésében, régóta halogatott tervek megvalósításában. Így leköthetjük magunkat, új embereket ismerhetünk meg, elmélyíthetjük régebbi kapcsolatainkat, törődhetünk picit magunkkal.

Ez egy terhelt időszak, melyhez rengeteg lelki erőre, kitartásra van szükség. De ez nem világ vége, ki lehet ebből jönni. Győztesként! :)