Gondolatok egy női fejből

Gondolatok egy női fejből

3 dolog, amit megtehetsz a környezetedért

2018. augusztus 15. - Perger Viktória

A környezetszennyezés, a Föld energiakészleteinek túl gyors felhasználása napi szinten téma a médiában. Amúgy is, de az utóbbi napokban kiemelten, hisz 7 hónap alatt sikerült felélnünk a 2018-as évre "szánt" erőforrásokat. Erről több portál is cikkezett a minap. Mindenki tud róla, mégis legtöbbünk vajmi keveset tesz azért, hogy a helyzet javuljon. Az is tény, hogy átlagemberként nem könnyű bármit is tenni, aminek igazán nagy hatása van. A kisebb, "jelentéktelenebb" tetteknek, mint a szelektív hulladékgyűjtés vagy az elektromos autó használata, nem érezhető azonnal a hatása. Tömegeknek kell(ene) ezeket az apró dolgokat megtenni, ahhoz, hogy icipici változást is elérjünk. Remélem hamarosan tényleg tömegek fognak cselekedni.

Húsmentes nap
Nem, nem mondom, hogy mindenki legyen vegán, de heti egy húsmentes nap beiktatása igen jót tenne a Földünknek. Amellett, hogy a állattenyésztés irdatlan mennyiségű vizet és földterületet emészt fel, még magas CO2 kibocsátással is jár. Erről a témáról többek közt a Cowspiracy című dokumentumfilm számol be részletesen. Amúgy ezzel kapcsolatban jött létre például a Meat Free Monday kezdeményezés, amire sokan rá is haraptak. 

Kevesebb műanyag zacskó
Egy másik igencsak égető probléma a műanyag zacskók, szívószálak és egyéb műanyag cuccok túlzott használata. Számtalan videó és cikk kering az interneten a mértéktelen műanyaghasználat következményeiről. Nem, itt sem egyszerű a helyzet, mert a műanyagok praktikusak és kényelmesek. Azonban elnézve azt, hogy mi zajlik a világban, érdemes megfontolni, hogy kevesebbet használjunk ezekből vagy legalább többször használjuk fel őket. A műanyag zacsi remek alternatívája szerintem a vászontáska és a drogériákban kapható "bevásárlószütyő". Ezeken kívül újabban Merfelsz Dóra hálószövetből készült szütyőit használom, amik például egy piacozás alkalmával tökéletesen helyettesítik az eldobható műanyag zacskókat.

Kávékapszula helyett
Az emberek túlnyomó többsége napi 1, de akár 2-3 kávét is megiszik. A gond nem is ezzel van, hanem az elmúlt években nagyon trendinek számító kávékapszulákkal. A frissen pörkölt kávé minőségét imitáló kávékapszulák praktikusak és finomak, viszont jóval több hulladék keletkezik a használatuk által, mint mondjuk egy kotyogós kávéfőzővel lefőzött friss kávé által. A kapszulás kávék non-stop használatának mellőzése sem egy teljesíthetetlen feladat szerintem. Erre is vannak már szuper kis kezdeményezések.

Nem mondtam nagy újdonságot ezzel a 3 ponttal, az biztos... De nem is ez volt a cél, hanem inkább az, hogy arra ösztönözzelek Titeket, hogy ne csak olvassatok, hanem cselekedjetek is. Bárki bármit mondhat, de azt hiszem az elmúlt évek iszonyú természeti katasztrófáit és szélsőséges időjárását látva és megtapasztalva kár is lenne tagadni, hogy valami nem oké azzal, ahogy élünk.

Kép: Conserve Energy Future

A bejegyzés trackback címe:

https://viktoriaperger.blog.hu/api/trackback/id/tr8314182863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2018.08.17. 06:34:59

1. Nem húsmentes nap kellene, hanem a fejlődő országokban a nyam-nyamoknak felhagyni a nagyüzemi gyerekgyártással.
2. Első körben már az is sokat segítene, ha a műanyag szemét nem kerülne a vízbe. Sajna pár zacsi vagy szívószál eltüntetése ugyan roppant látványos, de kb. csepp a tengerben. Egy szupermarketben kb. semmit nem tudsz venni ami ne lenne műanyagba csomagolva. Azzal, hogy a zacsit megspórolod a végén, kb. semmit nem értél el.
3. Kapszula: lásd 2.

OneBall · http://oneball.blog.hu/ 2018.08.17. 10:38:52

@midnightcoder2: bár igaz amit írsz, de a cikk címe arról szól, hogy egyénileg mit tehet az ember, nekünk sajnos kevesebb lehetőségünk van, az általad felsoroltakra nincs nagyon ráhatásunk.

Amúgy általában a bejegyzéshez: szerintem a szemétkérdés - sok más egyéb valóban fontos kérdéssel együtt - megoldhatatlan.
Mind a társadalmi mind a gazdasági berendezkedésünk olyan, hogy egyszerűen nincs megoldás a problémákra. Az átlagember túlságosan buta, rövidlátó és önző, a politikus ugyanez csak sokszorosan, a gazdaságban pedig csak a pénz számít, semmi más.
Hiába lenne összeségében mindenkinek jobb ha megoldanánk a problémát, lebontva egyes elemekre senkinek sem kézzelfogható érdeke. Az átlagembernek le kellene mondania dolgokról, önmegtartóztatnia, kényelmetlenebbé válna az élete, a politikusnak népszerűtlen intézkedéseket kellene hoznia, a gazdasági résztvevőknek pedig kevesebb nyereség jutna. Akik tennének-tesznek az ügy érdekében, azok pedig elenyészően kevesen vannak.
Lehet beszélni a zacskózásról, de ha bemész egy üzletbe, azt látod, hogy az emberek nagy százaléka, bezacskózza külön a cuccot, majd ezeket egy újabb zacsiba teszi. A profibbak pluszban még szabnak maguknak 4-5 darabot, jól jön az még felkiáltással...
Ezért nem lesz itt megoldás, csak egy egyre gyorsulóbb hanyatlás, aztán majd mindenki mutogat a másikra, hogy miattuk történt az, ami.

protézisesh 2018.08.17. 11:27:27

Jajjanyám...
Tudod memmyi marhahús fogy Magyarországon? Semennyi. Az a kevés a kiöregedett tejelő marhák húsa, vagyis “recycling”. (Ugyanígy a bőrcipő is az a bőr, amit az amúgy is levágott tehénről szednek le.)

Ráadásul a tehén elején bemenő víz a tehén másik végén távozik. Igen, a környezet számára a vizelet is víz, nem veszik el. Sőt a tehén nem ivóvizet iszik (viszont te ivóvízzel öblíted le a wc-det...)

Ahogy más is írta: nem az a baj, hogy én húst eszem (többek között az emelt kinaz állatok sorából, hogy nem kell napi 20 órát legelnem, mint egy zebrának, ezért marad időm gondolkodni...). A baj az, hogy a világ seggén született hirtelen 4milliárd ősember, akik bronzkori színvonalon élnek, de hála a segélyeinknek, exponenciálisan szaporodnak...

Ők túllegeltetnek, túletetnek, mindent kiirtanak és teleszórják az óceánt műanyag hulladékkal. Nem a norvégok, nem az angolok, még csak nem is mi magyarok. Hanem az afrikaiak, a thaiok, az indonézek, a bangladesiek, az indiaiak, a karibiak.... Azt kell megfékezni, az a volumen. Annak lenne hatása, ha náluk is járna kukásautó.

A kávékapszula - hasonlóan a nejlonzacskóhoz , 100%ban újrahasznosítható. A nespresso gyűjti is. A starbux/meki/stb eldobható csomagolásai ellen kellene kampányolni, nem egy alu kapszula ellen...

protézisesh 2018.08.17. 11:31:08

@OneBall: nagyon kis %ban értek egyet. Én nem teszem zacskóba a banánt (a héját úgysem eszem meg...), szelektiven gyűjtöm a szemetet, de ez csepp a tengerben. Az a 4-5 MILLIARD ember aki a fejlodo vilagban el, az termeli a hulladekka valo szemet 95%at. Mi ér többet? Megfogni az 5% felét, vagy a 90% egytizedét? Ők viszont tényleg telibe szarják a kérdést is, meg a bolygót is. :(

OneBall · http://oneball.blog.hu/ 2018.08.17. 12:21:35

@protézisesh: nem azt mondtam, hogy mindenki, hanem hogy a többség, miért kell olyan dologra, reagálni, amiben nem vagy érintett? :)
A másik, hogy nem varrhatod csak a fejlődő világ nyakába a problémát. Szerinted a termelés nagy része mit céloz: a szegényeket vagy a gazdagabb térségeket? A nyugati világ ugyanolyan bűnös ebben. A fejlődőekben fejenként keveset szemetelnek, de rengetegen, míg mi kevesebben szemetelünk, de sokkal-sokkal többet.
Tehát nem azt vitatom, hogy ők nem hibásak, sőt, ugyanez a véleményem, de ez nem jelenti azt, hogy mi nem. Ugyanúgy benne vagyunk a buliban, csak más "eszközökkel", folyamatokkal... de a volumen a végén ugyanaz lesz.
De persze ha tudsz valami forrást adni arról, hogy a szemét 95%-a ott termelődik - mert ez így nekem elképzelhetetlennek tűnik első olvasatra -, akkor rögtön változtatok a véleményemen!

protézisesh 2018.08.17. 12:46:09

@OneBall: a fejlodo vilagban el az emberiseg 3/4-e.
Neljonzacskot ők is hasznalnak. Tobbet, mint mi.
Kukasauto, szervezett hulladekgyujtes a harmadik vilagban egyaltalan nincsen.
Lehet, hogy kenyelmetlen a gondolat, de nem europa es nem a fejlett nyugat szorja a tengerbe a szemetet.

neratyiskoggy 2018.08.17. 13:49:34

te buta, hát éppen azér' kell megenni a tehenyet, hogy ne termelje tovább a CO2-t!

A műanyag zacskót úgyis elhasználja mindenki szemetesnek.

A kávékapszula meg azér' van kitalálva, mer' a munkaadó sóher zs... zzzzseni, és mindenkinek magának kee a kávéját fizetnie, így a legeccerűbb h mindenki viszi a kis kapszulácskáját a kávégépbe.
süti beállítások módosítása