2018. júl 11.

3+2 tipp a jó emésztésért

írta: Viktória Perger
3+2 tipp a jó emésztésért

Stressz, rohanás, állandó pörgés, sok munka, rendszertelen étkezés és már kész is a rossz emésztés. Bár ezek a modern élet velejárói és sajnos a legtöbbel nem tudunk mit kezdeni, de azért meg kell próbálni megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy ne menjen rá ezekre az emésztésünk.
Az alábbiakban 3+2 olyan tippet osztok meg veletek röviden, amik szerintem működnek. Persze ezek nem olyanok, amik egy már kialakult komolyabb betegséget képesek helyrehozni, inkább csak az apró-cseprő problémákat gyógyítják vagy az amúgy javarészt egészséges emésztést tartják karban.

rohanas.jpg

Meleg víz
Gyerekként úgy hallottam, hogy a meleg vizet nem jó inni, mert hányingerem lesz tőle. Nem tudom már hol hallottam, de én persze betartottam...Egészen pár hónappal ezelőttig, amikor is ki nem próbáltam, hogy egy pár korty meleg (majdnem forró) víz éhgyomorra vagy étkezés után kifejezetten jót tesz az emésztésnek, adott esetben az ételtől elnehezedett gyomornak. Pofon egyszerű.

Útifűmaghéj
Egy pohár vízbe (akár meleg vízbe) egy kanál útifűmaghéj. Elkeverni, meginni. Én ezzel indítom a reggeleket. Próbáljátok ki! Természetes, igazi "rostbomba". A legtöbb ember rostszegény életmódot folytat, így sokszor az emésztésük is sokkal lassabb, mint amilyen ideális esetben lehetne. Ha nincs lehetőségetek napi szinten sok gyümölcsöt, zöldséget vagy egyéb rostdús ételeket fogyasztani, ezt akkor is könnyen meg tudjátok tenni az emésztésetekért.

maghej.jpg

Zöld tea
Egy ideje már nem iszom kávét, mert sajnos marta a gyomrom és az én emésztésemnek meg pont, hogy rosszat tett. (pedig imádom az ízét...) A koffeinről nem szívesen mondok le teljesen, így jobb híján zöld teára váltottam. Ha egészségesebb koffeinadagra és egy kis "emésztésrendezőre" van szükség, ez is egy alternatíva a kávé helyett.

Böjt
Tudom, ez a legtöbb embernél kiveri a biztosítékot, de mondhat bárki, bármit, nagyon jót tesz az emésztőszerveinknek néha egy kis pihi. Alkalmanként (akár heti 1x) egy nap léböjt hosszútávon csodákra képes. Nem mondom, hogy könnyű azt kibírni, hogy egy napig csak iszol és semmilyen szilárd anyagot nem veszel magadhoz, de az emésztőszerveken kívül még sok egyéb szervednek is jót tesz egy kis mértékletesség. A böjt jótékony hatásairól és különböző fajtáiról itt tudtok bővebben olvasni. Akinek ez sok, próbálja ki először a gyümölcsnapot, ami arról szól, hogy egy napig csak 2-3 féle gyümölcsöt fogyaszthatsz.

bojt.jpg

Lelki munka
Ez nem egy megfogható, fizikai módszer és nem is olyan könnyű nekifogni, mint egy pohár meleg víz legurításának, de mindenképp meg szerettem volna említeni, mint lehetőség. Előfordulhat, hogy nem azért rendetlenkedik a gyomrunk, mert letoltunk egy jókora lángost, hanem mert valamin "rágódunk", "bosszankodunk" vagy valamit "magunkra vettünk". A lelki problémák adott esetben rámehetnek az emésztésünkre. Ilyenkor előfordulhat, hogy semmit nem fogad be a szervezetünk vagy felpuffadunk stb. Ez típusfüggő. Ha ez elő szokott fordulni veled, akkor érdemes ezzel foglalkozni, esetleg egy terapeuta segítségét kérni, hogy a lelki problémáidat és ezen keresztül az emésztési gondjaidat is megoldhassátok.

Millió hatásos módszer létezik még ezeken kívül, de most mindenképpen azokat szerettem volna felsorakoztatni, amiket én már próbáltam és nekem be is váltak. Remélem másnak is segítenek majd!

Szólj hozzá

kávé táplálkozás egészség reggel életmód tippek emésztés böjt mértékletesség életmódváltás