2015. okt 05.

A párkapcsolati tükör

írta: Viktória Perger
A párkapcsolati tükör

Mostanában sokat töprengtem azon, hogy miért épp azt az embert rendelte mellém a sors, akit?! Miért pont vele sodort össze az élet? Miért pont ő fogott meg? Nagyon érdekes kérdés és érdemes lenne akár minden kapcsolatunkat ilyen szemüvegen át végignézni. Mi dolgunk van az illetővel? Kezdve a családunktól, a barátainkon és a munkatársainkon át egészen a párkapcsolatig. Merthogy véletlenek nincsenek. Legalábbis én nem hiszek bennük. Véleményem szerint minden okkal történik, az egész életünknek és ezáltal találkozásainknak is oka és célja van.

Ezen filozófiából kiindulva minden párkapcsolatomat próbáltam górcső alá venni és minden alkalommal tanulságokat levonni, fejlődni. Ha így nézzük minden kapcsolat, és ami közben történt új értelmet nyer és talán semelyik sem tűnik majd bakinak vagy rossz döntésnek. Sőt, talán még egy akkor nem értett dolog vagy a szakítás is könnyebben emészthetővé válna.

Minden ember mellett tanulunk valamit. Minden kapcsolat ad valami értékeset, amit ha sikerül megfejteni és alaposan végiggondolni, akkor a következő kapcsolatba már tudatosabban, tapasztaltabban léphetünk be és remélhetőleg nem fogjuk ugyanazokat a hibákat elkövetni. De miért jönnek szembe velünk problémák? Hát azért, hogy megtanuljuk! Ha nem sikerül elsőre, akkor kapunk egy újabb leckét! Ha akkor sem?! Akkor egy harmadikat. És így tovább. Addig-addig jönnek majd az életünkbe egymáshoz nagyon hasonló problémák, amíg megtaláljuk a gyökerét és megoldjuk. Bár az ilyen helyzeteket az ember sokszor inkább kitolásnak éli meg és nem fejlődési lehetőségnek, de valójában az! Lehetőség arra, hogy valamiben jobbakká válhassunk. Pl.: ha a vitahelyzetekben a nőt elnyomja a férfi, akkor a nőnek feladata megtanulni jobban kiállni magáért. Persze ez a tükör visszafele is működik, így valójában a férfinek is be kéne látnia, hogy túl erőszakosan reagál egy-egy kiélezett helyzetre és vissza kéne vennie. Szép és jó, szinte már idilli, ha egy párkapcsolatban eljutnak a felek idáig és képesek a jelenség felismerése után változtatni a viselkedésükön. Persze ez nem feltétlen azt jelenti, hogy egy "nyuszi" nővel és egy "vadállat" férfival példáloztam, csak azt, hogy ezt a viselkedésformát hozzák ki egymásból, köztük ilyen a dinamika.

Érdekes dolog amúgy ez is, hogy ki mit hoz ki a másikból. Én például egy karakán, temperamentumos lány vagyok, aki legtöbbször ki mer állni magáért. Ez a kapcsolataim 90%-ban így is volt, sőt általában vissza kellett fognom magam, hogy ne nyomjam el a társam egy vitában. Mégis volt egy rövid kapcsolatom pár éve ahol ez teljesen megfordult. Én lettem az, akit próbált a másik fél elnyomni és nem volt annyi erőm, hogy ki tudjak állni magamért, a határozottságom eltörpült az övé mellett. Így simán fölém kerekedett egy-egy vitában. Ez anno nagyon tanulságos élmény volt, hisz azóta tudom, hogy hogy érzi magát az, aki a "gyengébb" egy vitában.

Egy kapcsolat mindig csodálatos, intenzív fejlődési lehetőség. Külön-külön és együtt is folyamatos emelkedést lehet elérni, ha a felek erre figyelnek és tudatosan dolgoznak a felmerülő problémákon. A másik fél egy életnagyságú tükör számunkra. Azt tükrözi vissza, ami a gyengeségünk, a fájó pontunk. És mivel mi általában ezeket rejtegetni, elfedni próbáljuk, így az élet elénk hozza, hogy "Nézd, itt vagyok! Oldj meg!" Érdekes rádöbbenni arra, hogy tulajdonképpen ami idegesít a másikban, az sokszor a saját gyengeségem, hiányom, el nem fogadott területem. Pl.: Többször előfordult velem az utóbbi időben, hogy már elég fáradtan értem haza, de otthon még nekiugrottam egy sor teendőnek, amiket meg kellett csinálnom, de azért nem lettek volna égetően fontosak. Ezalatt a barátom valami teljesen más, számára fontosabb dologgal foglalkozott. Én persze nehezményeztem, hogy nem segít és elkezdtem szurkálódni, aminek egy kis vita lett a vége. A vita végére általában rájöttem, hogy itt nem arról van szó, hogy nem segít nekem, hanem arról, hogy én nem engedem meg magamnak a pihenést. Akármilyen fáradt is vagyok, akkor is nekiugrok egy olyan feladatnak, ami alapvetően még ráérne és mikor látom, hogy ő más, számára inkább feltöltődést jelentő tevékenységet választ, akkor ezt tulajdonképpen irigylem tőle. Ha szükségünk van valamire, azt néha nemhogy megadnánk magunknak, inkább pont az ellenkezőjét tesszük, ami elég furcsa paradoxon, de sokszor megfigyelhetjük magunkon. Persze ez nem összekeverendő egy olyan szituációval mikor megkéri valaki a párját, hogy segítsen neki takarítani, de a férfi inkább fekszik, lazsál és végignézi, hogy a nő takarít.

Nekem az utóbbi idők egyik legnagyobb felismerése a pozitivitás témájával kapcsolatos. Alapvetően egy energikus, pozitív embernek tartom magam, de heves temperamentumom miatt elég hullámzó a kedvem. Nagy a kontraszt fenn és lenn közt és sokszor ezek a hullámok a "megkérdezésem nélkül" jönnek-mennek. A jelenlegi párom viszont egy végletekig pozitív, kiegyensúlyozott ember. Bármi történik vele aznap, mindig megvizsgálja, hogy annak miért jó örülni, miért tanulságos. Hatalmas felismerés volt, amikor rádöbbentem, hogy ez engem sokszor zavar. Nem tudtam mit kezdeni a pozitivitásával és nem tudtam örülni sem az örömének. Persze ha jó napom volt, akkor igen, de ha nem, akkor savanyúan reagáltam a napi élménybeszámolójára. Miért?? Sokat tépelődtem ezen, hisz nem gondoltam úgy soha, hogy ez normális, de aztán rájöttem az igen egyszerű válaszra. Azért mert én az életem több területével is hadilábon állok és nem érzem (vagy nem akarom?) érezni azt a fajta örömet, ami ő. Nem gondolom végig mindig, hogy az miért jó, ami történt és nem fogadom el, hogy a rossznak is van létjogosultsága. Ez a felismerés, amit mutatott, nem volt túl jó élmény, de rádöbbentett arra, hogy milyen területen kell dolgoznom magamon. Amikor ilyen tükrökkel találjuk szembe magunkat, sokunknak az azonnali reakciója az lenne, hogy elmenekülünk. Félünk végiggondolni és beismerni, hogy vannak gyengeségeink, amiben igenis a másik fél erősebb. Pedig ha ezt beazonosítjuk, elfogadjuk, és ne adj Isten még a társunkkal is megosztjuk, akkor el tudunk kezdeni fejlődni benne és meg fogjuk tudni változtatni. Ha szeretetteljes, őszinte kapcsolatban élünk, akkor a másik fél teret fog adni ennek és segíteni fog javítani is a problémán. Az érem másik oldalán pedig az is ott van, hogy mi is meg kell, hogy teremtsük azt az atmoszférát, hogy a társunk az ő saját gyengeségeit is megmutathassa és mi is segítsünk neki fejlődni.

Ilyen és ehhez hasonló példákat tudnék még oldalakon keresztül felsorakoztatni, melyeket az előző és a mostani párkapcsolataimnak köszönhetően fedeztem fel és változtattam meg. Örülök neki, hogy a társam egy tükör nekem! :)

Szólj hozzá

tükör párkapcsolat hála pozitivitás lelki fejlődés